Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Ezerjófű
Ezerjófű
Macskagyökér
Macskagyökér
Páfrányfenyő
Páfrányfenyő
Bíbor kasvirág
Bíbor kasvirág

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

szárítmány-előállítók (1), étrend-kiegészítő (1), Szent István Egyetem (1), fenyő (1), aranyvessző (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), gyógynövény feldolgozás (4), mesekönyv (1), kökény (2), főzet (1), homoktövis (2), tyúkhúr (1), pettyegetett tüdőfű (1), gasztronómia (1), Nyílt nap(1), Gyógyfű Kft teák (2), medvehagyma szedés (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), ehető vadnövények (1), tea (2), Szőke András (1), fagyöngy (2), fertőtlenítés (3), komló (1), kasvirág gyógyhatása (1), Herbária (4), tavaszi kankalin (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kamilla(2), medvehagyma(2), felfázás (1), galagonya gyógyhatásai (1), megfázás (1), lándzsás útifű használata (1), húgyúti betegségek (1), gyógynövény termesztés (7), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövénygasztronómia (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbária története (1), homoktövis fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), medvehagyma szezon (1), Mecsek Tea(2), CBD (2), galagonya (2), immunerősítés (1), gyógynövénytea(2), MGYT (2), Sudár birtok (5), golgotavirág (1), 70 éves Herbária (1), EUROPAM (3), zamatos turbolya (2), támogatás (1), Szentes (1), filmforgatás (1), illóolaj (2), fitoterápiás tanácsadás (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), kiállítás (1), kamilla gyűjtése (1), Naturland(4), Felsőoktatási szakképzés (3), ültetvénytelepítési támogatás (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Győrújfalu(2), nyírfa (1), MATE (2), aromaterápia (2), galagonya felhasználása (1), plakátpályázat (2), gyógynövény gyűjtés (2), homoktövis készítmények (1), kender (2), GYSZT szakmai nap (1), bíbor kasvirág (6), fecskefű (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), orbáncfű (3), szamóca (1), gyógynövény felhasználás (1), fitoterápia (1), csalán (3), kasvirág (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), koronavírus (1), gyógynövény (7), csipkebogyó fogyasztása (1), levendula (2), OMÉK (3), Sudárné Boros Erzsébet (2), oktatás (2), Nagy Balázs (1), év tanyája (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tanfolyam (1), év gyógynövénye (7), gyógynövény gyűjtés(6)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Aromaterápia
Aromaterápia
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

szárítmány-előállítók (1), étrend-kiegészítő (1), Szent István Egyetem (1), fenyő (1), aranyvessző (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), gyógynövény feldolgozás (4), mesekönyv (1), kökény (2), főzet (1), homoktövis (2), tyúkhúr (1), pettyegetett tüdőfű (1), gasztronómia (1), Nyílt nap(1), Gyógyfű Kft teák (2), medvehagyma szedés (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), ehető vadnövények (1), tea (2), Szőke András (1), fagyöngy (2), fertőtlenítés (3), komló (1), kasvirág gyógyhatása (1), Herbária (4), tavaszi kankalin (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kamilla(2), medvehagyma(2), felfázás (1), galagonya gyógyhatásai (1), megfázás (1), lándzsás útifű használata (1), húgyúti betegségek (1), gyógynövény termesztés (7), Győrújfalu Sudár-birtok(1), gyógynövénygasztronómia (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbária története (1), homoktövis fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), medvehagyma szezon (1), Mecsek Tea(2), CBD (2), galagonya (2), immunerősítés (1), gyógynövénytea(2), MGYT (2), Sudár birtok (5), golgotavirág (1), 70 éves Herbária (1), EUROPAM (3), zamatos turbolya (2), támogatás (1), Szentes (1), filmforgatás (1), illóolaj (2), fitoterápiás tanácsadás (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), kiállítás (1), kamilla gyűjtése (1), Naturland(4), Felsőoktatási szakképzés (3), ültetvénytelepítési támogatás (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Győrújfalu(2), nyírfa (1), MATE (2), aromaterápia (2), galagonya felhasználása (1), plakátpályázat (2), gyógynövény gyűjtés (2), homoktövis készítmények (1), kender (2), GYSZT szakmai nap (1), bíbor kasvirág (6), fecskefű (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), orbáncfű (3), szamóca (1), gyógynövény felhasználás (1), fitoterápia (1), csalán (3), kasvirág (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), koronavírus (1), gyógynövény (7), csipkebogyó fogyasztása (1), levendula (2), OMÉK (3), Sudárné Boros Erzsébet (2), oktatás (2), Nagy Balázs (1), év tanyája (1), Pannonhalmi Főapátság (4), tanfolyam (1), év gyógynövénye (7), gyógynövény gyűjtés(6)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

AgroPerfekt
Dóczi Ferenc Krisztián
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Mecsek-Drog Kft.
Héjjas Kertészet
dm Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Gyógyfű Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
Mezőprodukt Kft.
Herbária Zrt.
Mohos Gyógynövény Lepárló
CIG Production Kft.
Sudár birtok
KarinaPlant Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Fitodry Kft.