Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Ginzeng
Ginzeng
Fehér fűz
Fehér fűz
Zsurló - Mezei zsurló
Zsurló - Mezei zsurló
Vasfű
Vasfű

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

gyógynövény feldolgozás (4), tyúkhúr (1), fertőtlenítés (3), GYSZT szakmai nap (1), fitoterápiás tanácsadás (1), kamilla(2), Felsőoktatási szakképzés (3), kender (2), aranyvessző (1), lándzsás útifű használata (1), Herbária története (1), orvosi macskagyökér (1), EUROPAM (3), filmforgatás (1), forrázat (2), Mecsek Tea(2), Herbária termékek (1), étrend-kiegészítő (2), tőzegáfonya (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), tea (2), MGYT (2), Szedd Magad levendula(1), illatos ibolya (1), homoktövis fogyasztása (1), kijárási korlátozás (1), mezei zsurló (1), kiállítás (1), medvehagyma(2), Szent István Egyetem (1), aromaterápia (2), Pannonhalmi Főapátság (4), csipkebogyó fogyasztása (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), zamatos turbolya (2), tanfolyam (1), Szentes (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), medvehagyma szedés (1), mesekönyv (1), gyógynövény (7), támogatás (1), nyugtató gyógynövény(1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gasztronómia (1), Fitoherb kft (1), tarackbúza (1), Herbária (4), vízhajtó gyógynövények (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kökény (2), kasvirág gyógyhatása (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), tavaszi gyógynövények (3), homoktövis gyógyhatásai (2), bíborka és a varázsfőzet (1), gyógynövény gyűjtés (2), oktatás (2), Nagy István (2), OMÉK (3), szamóca (1), Herbamesék (1), köptetők (1), Ürmös Porta (2), fecskefű (1), gyógynövény felhasználás (1), húgyúti betegségek (1), nyitott birtok (1), gyógynövénytea(2), bíbor kasvirág (6), komló (1), lándzsás útifű (1), plakátpályázat (2), Herbária Zrt. (1), medvehagyma szezon (1), tavaszi kankalin (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), megfázás (1), immunerősítés (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), levendula (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), év gyógynövénye (7), MATE (2), Naturland(4), galagonya felhasználása (1), pettyegetett tüdőfű (1), orbáncfű (3), Győrújfalu(2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), golgotavirág (1), szaporítóanyag előállítás (1), illóolaj (2), svédcsepp (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyírfa (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Aromaterápia
Aromaterápia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

gyógynövény feldolgozás (4), tyúkhúr (1), fertőtlenítés (3), GYSZT szakmai nap (1), fitoterápiás tanácsadás (1), kamilla(2), Felsőoktatási szakképzés (3), kender (2), aranyvessző (1), lándzsás útifű használata (1), Herbária története (1), orvosi macskagyökér (1), EUROPAM (3), filmforgatás (1), forrázat (2), Mecsek Tea(2), Herbária termékek (1), étrend-kiegészítő (2), tőzegáfonya (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), tea (2), MGYT (2), Szedd Magad levendula(1), illatos ibolya (1), homoktövis fogyasztása (1), kijárási korlátozás (1), mezei zsurló (1), kiállítás (1), medvehagyma(2), Szent István Egyetem (1), aromaterápia (2), Pannonhalmi Főapátság (4), csipkebogyó fogyasztása (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), zamatos turbolya (2), tanfolyam (1), Szentes (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), medvehagyma szedés (1), mesekönyv (1), gyógynövény (7), támogatás (1), nyugtató gyógynövény(1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gasztronómia (1), Fitoherb kft (1), tarackbúza (1), Herbária (4), vízhajtó gyógynövények (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kökény (2), kasvirág gyógyhatása (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), tavaszi gyógynövények (3), homoktövis gyógyhatásai (2), bíborka és a varázsfőzet (1), gyógynövény gyűjtés (2), oktatás (2), Nagy István (2), OMÉK (3), szamóca (1), Herbamesék (1), köptetők (1), Ürmös Porta (2), fecskefű (1), gyógynövény felhasználás (1), húgyúti betegségek (1), nyitott birtok (1), gyógynövénytea(2), bíbor kasvirág (6), komló (1), lándzsás útifű (1), plakátpályázat (2), Herbária Zrt. (1), medvehagyma szezon (1), tavaszi kankalin (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), megfázás (1), immunerősítés (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), levendula (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), év gyógynövénye (7), MATE (2), Naturland(4), galagonya felhasználása (1), pettyegetett tüdőfű (1), orbáncfű (3), Győrújfalu(2), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), golgotavirág (1), szaporítóanyag előállítás (1), illóolaj (2), svédcsepp (1), gyógynövény gyűjtés(6), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), nyírfa (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Gyógyfű Kft.
Mezőprodukt Kft.
KarinaPlant Kft.
Pannonhalmi Főapátság
dm Kft.
Sudár birtok
Héjjas Kertészet
NATURLAND Magyarország Kft.
Mecsek-Drog Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Fitodry Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
CIG Production Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
ESBANA/IFC Group Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Herbária Zrt.
AgroPerfekt
Györgytea - Pharmaherb Kft.