Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Csalán
Csalán
Vérehulló fecskefű
Vérehulló fecskefű
Borsosmenta
Borsosmenta
Ezerjófű
Ezerjófű

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

csalán (3), Herbária Zrt. (1), GYSZT szakmai nap (1), Agrárminisztérium (2), galagonya gyógyhatásai (1), év tanyája (1), nyitott birtok (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), nyugtató gyógynövény(1), fagyöngy (2), Nagy István (2), Pannonhalmi Főapátság (4), galagonya felhasználása (1), lándzsás útifű (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), gyermekláncfű(3), kasvirág gyógyhatása (1), bíbor kasvirág (6), Felsőoktatási szakképzés (3), mesekönyv (1), Herbamesék (1), gyógynövénygasztronómia (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), OMÉK (3), EUROPAM (3), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), tőzegáfonya (1), Győrújfalu(2), ehető vadnövények (1), fertőtlenítés (3), aromaterápia (2), svédcsepp (1), 70 éves Herbária (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés (2), Szentes (1), illatos ibolya (1), gyógynövény gyűjtés(6), felfázás (1), Nagy Balázs (1), tavaszi gyógynövények (3), CBD (2), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), húgyúti betegségek (1), szamóca (1), fecskefű (1), bíborka és a varázsfőzet (1), kiállítás (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövénytea(2), pettyegetett tüdőfű (1), forrázat (2), kukoricabibe (1), immunerősítés (1), zamatos turbolya (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), Gyógyfű Kft teák (2), gyógynövény (7), Szent István Egyetem (1), levendula (2), főzet (1), Sudár birtok (5), mezei zsurló (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), homoktövis (2), tea (2), fenyő (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Herbária termékek (1), illóolaj (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), Herbária (4), tanfolyam (1), tyúkhúr (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Mecsek Tea(2), Naturland(4), orbáncfű (3), medvehagyma(2), szárítmány-előállítók (1), kökény (2), fitoterápiás tanácsadás (1), citromfű (1), év gyógynövénye (7), megfázás (1), nyírfa (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), aranyvessző (1), kamilla(2), kasvirág (1), MATE (2), fitoterápia (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), vízhajtó gyógynövények (1), koronavírus (1), kerek repkény (1), golgotavirág (1), gyógynövény felhasználás (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Aromaterápia
Aromaterápia
Receptek
Receptek

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

csalán (3), Herbária Zrt. (1), GYSZT szakmai nap (1), Agrárminisztérium (2), galagonya gyógyhatásai (1), év tanyája (1), nyitott birtok (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), nyugtató gyógynövény(1), fagyöngy (2), Nagy István (2), Pannonhalmi Főapátság (4), galagonya felhasználása (1), lándzsás útifű (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Fitoherb kft (1), gyermekláncfű(3), kasvirág gyógyhatása (1), bíbor kasvirág (6), Felsőoktatási szakképzés (3), mesekönyv (1), Herbamesék (1), gyógynövénygasztronómia (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), OMÉK (3), EUROPAM (3), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), tőzegáfonya (1), Győrújfalu(2), ehető vadnövények (1), fertőtlenítés (3), aromaterápia (2), svédcsepp (1), 70 éves Herbária (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés (2), Szentes (1), illatos ibolya (1), gyógynövény gyűjtés(6), felfázás (1), Nagy Balázs (1), tavaszi gyógynövények (3), CBD (2), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis gyógyhatásai (2), húgyúti betegségek (1), szamóca (1), fecskefű (1), bíborka és a varázsfőzet (1), kiállítás (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), gyógynövénytea(2), pettyegetett tüdőfű (1), forrázat (2), kukoricabibe (1), immunerősítés (1), zamatos turbolya (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), Gyógyfű Kft teák (2), gyógynövény (7), Szent István Egyetem (1), levendula (2), főzet (1), Sudár birtok (5), mezei zsurló (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), homoktövis (2), tea (2), fenyő (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Herbária termékek (1), illóolaj (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), Herbária (4), tanfolyam (1), tyúkhúr (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Mecsek Tea(2), Naturland(4), orbáncfű (3), medvehagyma(2), szárítmány-előállítók (1), kökény (2), fitoterápiás tanácsadás (1), citromfű (1), év gyógynövénye (7), megfázás (1), nyírfa (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), aranyvessző (1), kamilla(2), kasvirág (1), MATE (2), fitoterápia (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), vízhajtó gyógynövények (1), koronavírus (1), kerek repkény (1), golgotavirág (1), gyógynövény felhasználás (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

KarinaPlant Kft.
Herbária Zrt.
Dóczi Ferenc Krisztián
Fitodry Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Gyógyfű Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Mohos Gyógynövény Lepárló
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Pannonhalmi Főapátság
CIG Production Kft.
Sudár birtok
Mezőprodukt Kft.
Héjjas Kertészet
NATURLAND Magyarország Kft.
Mecsek-Drog Kft.
dm Kft.
AgroPerfekt