Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Medvehagyma
Medvehagyma
Kamilla  (Orvosi székfű)
Kamilla (Orvosi székfű)
Ánizs
Ánizs
Levendula
Levendula

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

Agrárminisztérium (2), bíbor kasvirág (6), felfázás (1), levendula (2), Herbária története (1), támogatás (1), tarackbúza (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Sudár birtok (5), orvosi macskagyökér (1), plakátpályázat (2), lándzsás útifű használata (1), Nagy Balázs (1), filmforgatás (1), Győrújfalu(2), csalán (3), forrázat (2), tőzegáfonya (1), aromaterápia (2), zamatos turbolya (2), komló (1), nyugtató gyógynövény(1), Herbária Zrt. (1), pettyegetett tüdőfű (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Sudárné Boros Erzsébet (2), lándzsás útifű (1), mezei zsurló (1), Herbária termékek (1), csipkebogyó fogyasztása (1), homoktövis fogyasztása (1), kerek repkény (1), galagonya (2), medvehagyma szedés (1), aranyvessző (1), illatos ibolya (1), Fitoherb kft (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), fenyő (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény (7), kamilla gyűjtése (1), oktatás (2), MATE (2), gyógynövény termesztés (7), Gyógyfű Kft teák (2), tea (2), fagyöngy (2), Pannonhalmi Főapátság (4), Szent István Egyetem (1), kökény (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), gyógynövény feldolgozás (4), gyógynövény gyűjtés(6), illóolaj (2), homoktövis készítmények (1), kamilla(2), MGYT (2), Naturland(4), tanfolyam (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Herbamesék (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), fitoterápia (1), kukoricabibe (1), Nyílt nap(1), 70 éves Herbária (1), tavaszi gyógynövények (3), étrend-kiegészítő (2), szaporítóanyag előállítás (1), mesekönyv (1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), kiállítás (1), fecskefű (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövénygasztronómia (1), kijárási korlátozás (1), medvehagyma(2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), Ürmös Porta (2), nyitott birtok (1), kender (2), immunerősítés (1), CBD (2), nyírfa (1), koronavírus (1), húgyúti betegségek (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), kasvirág (1), citromfű (1), orbáncfű (3), Nagy István (2), golgotavirág (1), gyógynövény felhasználás (1), év tanyája (1), köptetők (1), GYSZT szakmai nap (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Agrárminisztérium (2), bíbor kasvirág (6), felfázás (1), levendula (2), Herbária története (1), támogatás (1), tarackbúza (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Sudár birtok (5), orvosi macskagyökér (1), plakátpályázat (2), lándzsás útifű használata (1), Nagy Balázs (1), filmforgatás (1), Győrújfalu(2), csalán (3), forrázat (2), tőzegáfonya (1), aromaterápia (2), zamatos turbolya (2), komló (1), nyugtató gyógynövény(1), Herbária Zrt. (1), pettyegetett tüdőfű (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Sudárné Boros Erzsébet (2), lándzsás útifű (1), mezei zsurló (1), Herbária termékek (1), csipkebogyó fogyasztása (1), homoktövis fogyasztása (1), kerek repkény (1), galagonya (2), medvehagyma szedés (1), aranyvessző (1), illatos ibolya (1), Fitoherb kft (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), fenyő (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), gyógynövény (7), kamilla gyűjtése (1), oktatás (2), MATE (2), gyógynövény termesztés (7), Gyógyfű Kft teák (2), tea (2), fagyöngy (2), Pannonhalmi Főapátság (4), Szent István Egyetem (1), kökény (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), gyógynövény feldolgozás (4), gyógynövény gyűjtés(6), illóolaj (2), homoktövis készítmények (1), kamilla(2), MGYT (2), Naturland(4), tanfolyam (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Herbamesék (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), fitoterápia (1), kukoricabibe (1), Nyílt nap(1), 70 éves Herbária (1), tavaszi gyógynövények (3), étrend-kiegészítő (2), szaporítóanyag előállítás (1), mesekönyv (1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), kiállítás (1), fecskefű (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), gyógynövénygasztronómia (1), kijárási korlátozás (1), medvehagyma(2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), Ürmös Porta (2), nyitott birtok (1), kender (2), immunerősítés (1), CBD (2), nyírfa (1), koronavírus (1), húgyúti betegségek (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), kasvirág (1), citromfű (1), orbáncfű (3), Nagy István (2), golgotavirág (1), gyógynövény felhasználás (1), év tanyája (1), köptetők (1), GYSZT szakmai nap (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Herbária Zrt.
Mezőprodukt Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
dm Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Gyógyfű Kft.
CIG Production Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
KarinaPlant Kft.
AgroPerfekt
Sudár birtok
Mecsek-Drog Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Pannonhalmi Főapátság
Fitodry Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Héjjas Kertészet
Györgytea - Pharmaherb Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék