Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Édesgyökér
Édesgyökér
Galagonya
Galagonya
Vadrózsa (Csipkebogyó)
Vadrózsa (Csipkebogyó)
Vasfű
Vasfű

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

lándzsás útifű (1), pettyegetett tüdőfű (1), tanfolyam (1), CBD (2), Nagy István (2), Nagy Balázs (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Herbária története (1), Sudár birtok (5), Győrújfalu(2), év gyógynövénye (7), medvehagyma szezon (1), illatos ibolya (1), kasvirág (1), gyermekláncfű(3), Pannonhalmi Főapátság (4), felfázás (1), homoktövis (2), nyugtató gyógynövény(1), homoktövis fogyasztása (1), fitoterápia (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), MATE (2), Szedd Magad levendula(1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Herbária (4), csipkebogyó fogyasztása (1), Ürmös Porta (2), tarackbúza (1), Herbamesék (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), kasvirág gyógyhatása (1), főzet (1), kijárási korlátozás (1), MGYT (2), komló (1), Agrárminisztérium (2), mezei zsurló (1), gyógynövény felhasználás (1), gyógynövény termesztés (7), golgotavirág (1), OMÉK (3), gyógynövénytea(2), lándzsás útifű használata (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), koronavírus (1), Naturland(4), támogatás (1), galagonya (2), vízhajtó gyógynövények (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kender (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), aromaterápia (2), 70 éves Herbária (1), gyógynövénygasztronómia (1), homoktövis gyógyhatásai (2), citromfű (1), medvehagyma szedés (1), gyógynövény gyűjtés(6), galagonya felhasználása (1), fecskefű (1), aranyvessző (1), megfázás (1), év tanyája (1), étrend-kiegészítő (2), nyírfa (1), köptetők (1), zamatos turbolya (2), bíbor kasvirág (6), kamilla(2), filmforgatás (1), Herbária termékek (1), nyitott birtok (1), fenyő (1), forrázat (2), csalán (3), tea (2), Fitoherb kft (1), gyógynövény (7), húgyúti betegségek (1), Szentes (1), szárítmány-előállítók (1), homoktövis készítmények (1), Mecsek Tea(2), Gyógyfű Kft teák (2), Felsőoktatási szakképzés (3), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kakukkfű gyógyhatásai (1), bíborka és a varázsfőzet (1), levendula (2), medvehagyma(2), tyúkhúr (1), immunerősítés (1), kökény (2), oktatás (2), svédcsepp (1), szamóca (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Receptek
Receptek
Aromaterápia
Aromaterápia

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

lándzsás útifű (1), pettyegetett tüdőfű (1), tanfolyam (1), CBD (2), Nagy István (2), Nagy Balázs (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Herbária története (1), Sudár birtok (5), Győrújfalu(2), év gyógynövénye (7), medvehagyma szezon (1), illatos ibolya (1), kasvirág (1), gyermekláncfű(3), Pannonhalmi Főapátság (4), felfázás (1), homoktövis (2), nyugtató gyógynövény(1), homoktövis fogyasztása (1), fitoterápia (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), MATE (2), Szedd Magad levendula(1), gasztronómia (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Herbária (4), csipkebogyó fogyasztása (1), Ürmös Porta (2), tarackbúza (1), Herbamesék (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), kasvirág gyógyhatása (1), főzet (1), kijárási korlátozás (1), MGYT (2), komló (1), Agrárminisztérium (2), mezei zsurló (1), gyógynövény felhasználás (1), gyógynövény termesztés (7), golgotavirág (1), OMÉK (3), gyógynövénytea(2), lándzsás útifű használata (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), koronavírus (1), Naturland(4), támogatás (1), galagonya (2), vízhajtó gyógynövények (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kender (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), aromaterápia (2), 70 éves Herbária (1), gyógynövénygasztronómia (1), homoktövis gyógyhatásai (2), citromfű (1), medvehagyma szedés (1), gyógynövény gyűjtés(6), galagonya felhasználása (1), fecskefű (1), aranyvessző (1), megfázás (1), év tanyája (1), étrend-kiegészítő (2), nyírfa (1), köptetők (1), zamatos turbolya (2), bíbor kasvirág (6), kamilla(2), filmforgatás (1), Herbária termékek (1), nyitott birtok (1), fenyő (1), forrázat (2), csalán (3), tea (2), Fitoherb kft (1), gyógynövény (7), húgyúti betegségek (1), Szentes (1), szárítmány-előállítók (1), homoktövis készítmények (1), Mecsek Tea(2), Gyógyfű Kft teák (2), Felsőoktatási szakképzés (3), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kakukkfű gyógyhatásai (1), bíborka és a varázsfőzet (1), levendula (2), medvehagyma(2), tyúkhúr (1), immunerősítés (1), kökény (2), oktatás (2), svédcsepp (1), szamóca (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Héjjas Kertészet
ESBANA/IFC Group Kft.
dm Kft.
Herbária Zrt.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Sudár birtok
Mecsek-Drog Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Gyógyfű Kft.
Mezőprodukt Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Fitodry Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
AgroPerfekt
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
CIG Production Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
KarinaPlant Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.