Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Kutyabenge
Kutyabenge
Cserszömörce
Cserszömörce
Fehér fűz
Fehér fűz
Ezerjófű
Ezerjófű

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

MGYT (2), gyógynövénygasztronómia (1), svédcsepp (1), tőzegáfonya (1), szárítmány-előállítók (1), tarackbúza (1), aranyvessző (1), fenyő (1), nyírfa (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), filmforgatás (1), támogatás (1), tavaszi gyógynövények (3), köptetők (1), szaporítóanyag előállítás (1), év tanyája (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), gyógynövény gyűjtés (2), medvehagyma szedés (1), kukoricabibe (1), fitoterápia (1), aromaterápia (2), kasvirág (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Nyílt nap(1), csalán (3), Gyógyfű Kft teák (2), év gyógynövénye (7), Győrújfalu(2), bíbor kasvirág (6), csipkebogyó fogyasztása (1), felfázás (1), golgotavirág (1), mezei zsurló (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), fertőtlenítés (3), Szedd Magad levendula(1), galagonya felhasználása (1), étrend-kiegészítő (1), szamóca (1), GYSZT szakmai nap (1), pettyegetett tüdőfű (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), nyugtató gyógynövény(1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tanfolyam (1), lándzsás útifű használata (1), Sudár birtok (5), orvosi macskagyökér (1), MATE (2), húgyúti betegségek (1), gyógynövény (7), Szentes (1), Herbária termékek (1), galagonya (2), gasztronómia (1), vízhajtó gyógynövények (1), Mecsek Tea(2), Herbária Zrt. (1), koronavírus (1), Herbária története (1), lándzsás útifű (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Herbamesék (1), Naturland(4), Szőke András (1), Nagy István (2), kökény (2), Herbária (4), galagonya gyógyhatásai (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), levendula (2), megfázás (1), homoktövis készítmények (1), zamatos turbolya (2), Pannonhalmi Főapátság (4), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövény feldolgozás (4), illatos ibolya (1), kerek repkény (1), medvehagyma(2), kijárási korlátozás (1), komló (1), mesekönyv (1), gyógynövény felhasználás (1), gyermekláncfű(3), medvehagyma szezon (1), Nagy Balázs (1), homoktövis (2), kasvirág gyógyhatása (1), fagyöngy (2), EUROPAM (3), nyitott birtok (1), tyúkhúr (1), bíborka és a varázsfőzet (1), Ürmös Porta (2), Szent István Egyetem (1), homoktövis fogyasztása (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Aromaterápia
Aromaterápia
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Gyógynövényes virágvizek
Gyógynövényes virágvizek
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

MGYT (2), gyógynövénygasztronómia (1), svédcsepp (1), tőzegáfonya (1), szárítmány-előállítók (1), tarackbúza (1), aranyvessző (1), fenyő (1), nyírfa (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), filmforgatás (1), támogatás (1), tavaszi gyógynövények (3), köptetők (1), szaporítóanyag előállítás (1), év tanyája (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), gyógynövény gyűjtés (2), medvehagyma szedés (1), kukoricabibe (1), fitoterápia (1), aromaterápia (2), kasvirág (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Nyílt nap(1), csalán (3), Gyógyfű Kft teák (2), év gyógynövénye (7), Győrújfalu(2), bíbor kasvirág (6), csipkebogyó fogyasztása (1), felfázás (1), golgotavirág (1), mezei zsurló (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), fertőtlenítés (3), Szedd Magad levendula(1), galagonya felhasználása (1), étrend-kiegészítő (1), szamóca (1), GYSZT szakmai nap (1), pettyegetett tüdőfű (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), nyugtató gyógynövény(1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), tanfolyam (1), lándzsás útifű használata (1), Sudár birtok (5), orvosi macskagyökér (1), MATE (2), húgyúti betegségek (1), gyógynövény (7), Szentes (1), Herbária termékek (1), galagonya (2), gasztronómia (1), vízhajtó gyógynövények (1), Mecsek Tea(2), Herbária Zrt. (1), koronavírus (1), Herbária története (1), lándzsás útifű (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Herbamesék (1), Naturland(4), Szőke András (1), Nagy István (2), kökény (2), Herbária (4), galagonya gyógyhatásai (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), levendula (2), megfázás (1), homoktövis készítmények (1), zamatos turbolya (2), Pannonhalmi Főapátság (4), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövény feldolgozás (4), illatos ibolya (1), kerek repkény (1), medvehagyma(2), kijárási korlátozás (1), komló (1), mesekönyv (1), gyógynövény felhasználás (1), gyermekláncfű(3), medvehagyma szezon (1), Nagy Balázs (1), homoktövis (2), kasvirág gyógyhatása (1), fagyöngy (2), EUROPAM (3), nyitott birtok (1), tyúkhúr (1), bíborka és a varázsfőzet (1), Ürmös Porta (2), Szent István Egyetem (1), homoktövis fogyasztása (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

KarinaPlant Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Herbária Zrt.
dm Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
CIG Production Kft.
Mezőprodukt Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
Fitodry Kft.
Gyógyfű Kft.
Sudár birtok
Mohos Gyógynövény Lepárló
Pannonhalmi Főapátság
Mecsek-Drog Kft.
AgroPerfekt
Héjjas Kertészet