Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Fehér fagyöngy
Fehér fagyöngy
Katáng
Katáng
Kukorica
Kukorica
Galagonya
Galagonya

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

illóolaj (2), fecskefű (1), forrázat (2), medvehagyma szedés (1), gyógynövény (7), GYSZT szakmai nap (1), Herbamesék (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Nyílt nap(1), MGYT (2), aranyvessző (1), gyógynövény termesztés (7), év gyógynövénye (7), felfázás (1), galagonya felhasználása (1), ehető vadnövények (1), Ürmös Porta (2), Szőke András (1), orvosi macskagyökér (1), gasztronómia (1), gyermekláncfű(3), kamilla gyűjtése (1), homoktövis gyógyhatásai (2), támogatás (1), húgyúti betegségek (1), illatos ibolya (1), kasvirág (1), Sudár birtok (5), Fitoherb kft (1), homoktövis (2), Szentes (1), kamilla(2), fenyő (1), aromaterápia (2), Mecsek Tea(2), homoktövis készítmények (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), fagyöngy (2), koronavírus (1), fitoterápiás tanácsadás (1), OMÉK (3), megfázás (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), gyógynövénytea(2), kasvirág gyógyhatása (1), immunerősítés (1), Herbária (4), Agrárminisztérium (2), galagonya (2), golgotavirág (1), lándzsás útifű használata (1), vízhajtó gyógynövények (1), bíborka és a varázsfőzet (1), mesekönyv (1), Szedd Magad levendula(1), galagonya gyógyhatásai (1), szaporítóanyag előállítás (1), fitoterápia (1), medvehagyma szezon (1), bíbor kasvirág (6), tarackbúza (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), svédcsepp (1), homoktövis fogyasztása (1), gyógynövény gyűjtés(6), tanfolyam (1), gyógynövénygasztronómia (1), Nagy Balázs (1), lándzsás útifű (1), étrend-kiegészítő (2), pettyegetett tüdőfű (1), mezei zsurló (1), kukoricabibe (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft teák (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Herbária története (1), oktatás (2), kender (2), tyúkhúr (1), szárítmány-előállítók (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Győrújfalu(2), filmforgatás (1), nyírfa (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kökény (2), csalán (3), 70 éves Herbária (1), komló (1), nyugtató gyógynövény(1), főzet (1), citromfű (1), gyógynövény feldolgozás (4), szamóca (1), kijárási korlátozás (1), medvehagyma(2), gyógynövény felhasználás (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Gyógynövény gasztronómia
Gyógynövény gasztronómia
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Receptek
Receptek

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

illóolaj (2), fecskefű (1), forrázat (2), medvehagyma szedés (1), gyógynövény (7), GYSZT szakmai nap (1), Herbamesék (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Nyílt nap(1), MGYT (2), aranyvessző (1), gyógynövény termesztés (7), év gyógynövénye (7), felfázás (1), galagonya felhasználása (1), ehető vadnövények (1), Ürmös Porta (2), Szőke András (1), orvosi macskagyökér (1), gasztronómia (1), gyermekláncfű(3), kamilla gyűjtése (1), homoktövis gyógyhatásai (2), támogatás (1), húgyúti betegségek (1), illatos ibolya (1), kasvirág (1), Sudár birtok (5), Fitoherb kft (1), homoktövis (2), Szentes (1), kamilla(2), fenyő (1), aromaterápia (2), Mecsek Tea(2), homoktövis készítmények (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), fagyöngy (2), koronavírus (1), fitoterápiás tanácsadás (1), OMÉK (3), megfázás (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), gyógynövénytea(2), kasvirág gyógyhatása (1), immunerősítés (1), Herbária (4), Agrárminisztérium (2), galagonya (2), golgotavirág (1), lándzsás útifű használata (1), vízhajtó gyógynövények (1), bíborka és a varázsfőzet (1), mesekönyv (1), Szedd Magad levendula(1), galagonya gyógyhatásai (1), szaporítóanyag előállítás (1), fitoterápia (1), medvehagyma szezon (1), bíbor kasvirág (6), tarackbúza (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), svédcsepp (1), homoktövis fogyasztása (1), gyógynövény gyűjtés(6), tanfolyam (1), gyógynövénygasztronómia (1), Nagy Balázs (1), lándzsás útifű (1), étrend-kiegészítő (2), pettyegetett tüdőfű (1), mezei zsurló (1), kukoricabibe (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), Gyógyfű Kft teák (2), Győrújfalu Sudár-birtok(1), Herbária története (1), oktatás (2), kender (2), tyúkhúr (1), szárítmány-előállítók (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), csipkebogyó fogyasztása (1), Győrújfalu(2), filmforgatás (1), nyírfa (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kökény (2), csalán (3), 70 éves Herbária (1), komló (1), nyugtató gyógynövény(1), főzet (1), citromfű (1), gyógynövény feldolgozás (4), szamóca (1), kijárási korlátozás (1), medvehagyma(2), gyógynövény felhasználás (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

NATURLAND Magyarország Kft.
KarinaPlant Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
CIG Production Kft.
Sudár birtok
Mecsek-Drog Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián
dm Kft.
Gyógyfű Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
Pannonhalmi Főapátság
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Héjjas Kertészet
Herbária Zrt.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Fitodry Kft.
AgroPerfekt
Mezőprodukt Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra