Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Fehér fagyöngy
Fehér fagyöngy
Ziliz - Orvosi ziliz
Ziliz - Orvosi ziliz
Útifű
Útifű
Izlandi zuzmó

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

vízhajtó gyógynövények (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), év tanyája (1), gyógynövény gyűjtés (2), Herbária termékek (1), koronavírus (1), Herbária Zrt. (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kerek repkény (1), aranyvessző (1), Szedd Magad levendula(1), köptetők (1), forrázat (2), levendula (2), medvehagyma szezon (1), Szentes (1), medvehagyma(2), gyógynövénytea(2), filmforgatás (1), Nagy Balázs (1), golgotavirág (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés(6), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kökény (2), Sudár birtok (5), GYSZT szakmai nap (1), nyugtató gyógynövény(1), gyógynövény (7), tanfolyam (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla gyűjtése (1), Győrújfalu(2), étrend-kiegészítő (2), kender (2), lándzsás útifű használata (1), fecskefű (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), főzet (1), gyógynövénygasztronómia (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kasvirág (1), megfázás (1), támogatás (1), fitoterápiás tanácsadás (1), illóolaj (2), Szőke András (1), tarackbúza (1), tyúkhúr (1), Pannonhalmi Főapátság (4), mezei zsurló (1), Naturland(4), húgyúti betegségek (1), EUROPAM (3), Gyógyfű Kft Sóskút(1), kiállítás (1), tavaszi gyógynövények (3), homoktövis készítmények (1), lándzsás útifű (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Ürmös Porta (2), csalán (3), galagonya gyógyhatásai (1), szamóca (1), Szent István Egyetem (1), orvosi macskagyökér (1), CBD (2), gasztronómia (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), orbáncfű (3), MGYT (2), pettyegetett tüdőfű (1), kamilla(2), gyógynövény feldolgozás (4), Herbária története (1), tea (2), év gyógynövénye (7), Nyílt nap(1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), csipkebogyó fogyasztása (1), fenyő (1), homoktövis (2), galagonya felhasználása (1), immunerősítés (1), gyógynövény termesztés (7), nyitott birtok (1), zamatos turbolya (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), aromaterápia (2), 70 éves Herbária (1), bíborka és a varázsfőzet (1), gyermekláncfű(3), homoktövis fogyasztása (1), tavaszi kankalin (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), nyírfa (1), homoktövis gyógyhatásai (2), fagyöngy (2)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Aromaterápia
Aromaterápia
A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

vízhajtó gyógynövények (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), év tanyája (1), gyógynövény gyűjtés (2), Herbária termékek (1), koronavírus (1), Herbária Zrt. (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), kerek repkény (1), aranyvessző (1), Szedd Magad levendula(1), köptetők (1), forrázat (2), levendula (2), medvehagyma szezon (1), Szentes (1), medvehagyma(2), gyógynövénytea(2), filmforgatás (1), Nagy Balázs (1), golgotavirág (1), galagonya (2), gyógynövény gyűjtés(6), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), kökény (2), Sudár birtok (5), GYSZT szakmai nap (1), nyugtató gyógynövény(1), gyógynövény (7), tanfolyam (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla gyűjtése (1), Győrújfalu(2), étrend-kiegészítő (2), kender (2), lándzsás útifű használata (1), fecskefű (1), ültetvénytelepítési támogatás (1), Agrárminisztérium (2), főzet (1), gyógynövénygasztronómia (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), kasvirág (1), megfázás (1), támogatás (1), fitoterápiás tanácsadás (1), illóolaj (2), Szőke András (1), tarackbúza (1), tyúkhúr (1), Pannonhalmi Főapátság (4), mezei zsurló (1), Naturland(4), húgyúti betegségek (1), EUROPAM (3), Gyógyfű Kft Sóskút(1), kiállítás (1), tavaszi gyógynövények (3), homoktövis készítmények (1), lándzsás útifű (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Ürmös Porta (2), csalán (3), galagonya gyógyhatásai (1), szamóca (1), Szent István Egyetem (1), orvosi macskagyökér (1), CBD (2), gasztronómia (1), kakukkfű gyógyhatásai (1), orbáncfű (3), MGYT (2), pettyegetett tüdőfű (1), kamilla(2), gyógynövény feldolgozás (4), Herbária története (1), tea (2), év gyógynövénye (7), Nyílt nap(1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), csipkebogyó fogyasztása (1), fenyő (1), homoktövis (2), galagonya felhasználása (1), immunerősítés (1), gyógynövény termesztés (7), nyitott birtok (1), zamatos turbolya (2), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), aromaterápia (2), 70 éves Herbária (1), bíborka és a varázsfőzet (1), gyermekláncfű(3), homoktövis fogyasztása (1), tavaszi kankalin (1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), nyírfa (1), homoktövis gyógyhatásai (2), fagyöngy (2)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

NATURLAND Magyarország Kft.
Fitodry Kft.
KarinaPlant Kft.
Mezőprodukt Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Dóczi Ferenc Krisztián
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
Györgytea - Pharmaherb Kft.
dm Kft.
Pannonhalmi Főapátság
AgroPerfekt
Héjjas Kertészet
Gyógyfű Kft.
Sudár birtok
CIG Production Kft.
ESBANA/IFC Group Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Mecsek-Drog Kft.
Herbária Zrt.