Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

MEGHÍVÓ: Hagyma növényvédelmi és szakmai nap
Szabadszállás, április 25., csütörtök
MÉKISZ-GYSZT álláspont az étrend-kiegészítők forgalmazásának szabályozásáról
A Pénzcentrum portál kérdéseire válaszolt a MÉKISZ az étrend-kiegészítők kereskedelmét szabályozó tervezés alatt álló rendeletmódosítás kapcsán.
Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Rozmaring
Rozmaring
Golgotavirág
Golgotavirág
Orbáncfű
Orbáncfű
Édeskömény
Édeskömény

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

év tanyája (1), fertőtlenítés (3), ültetvénytelepítési támogatás (1), illatos ibolya (1), zamatos turbolya (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), gyógynövény (7), Naturland(4), étrend-kiegészítő (2), Ürmös Porta (2), megfázás (1), köptetők (1), kukoricabibe (1), kasvirág (1), Nyílt nap(1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Szent István Egyetem (1), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis fogyasztása (1), kiállítás (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), GYSZT szakmai nap (1), galagonya felhasználása (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Nagy Balázs (1), Nagy István (2), OMÉK (3), galagonya gyógyhatásai (1), nyitott birtok (1), Herbamesék (1), fenyő (1), golgotavirág (1), komló (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla(2), pettyegetett tüdőfű (1), támogatás (1), felfázás (1), kender (2), levendula (2), tanfolyam (1), Szentes (1), gasztronómia (1), Mecsek Tea(2), mezei zsurló (1), plakátpályázat (2), tarackbúza (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Herbária termékek (1), kökény (2), Herbária Zrt. (1), főzet (1), filmforgatás (1), tőzegáfonya (1), tavaszi gyógynövények (3), koronavírus (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyermekláncfű(3), forrázat (2), homoktövis készítmények (1), év gyógynövénye (7), Szőke András (1), aranyvessző (1), Herbária története (1), galagonya (2), medvehagyma szedés (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), fitoterápia (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), szamóca (1), csalán (3), 70 éves Herbária (1), Gyógyfű Kft teák (2), bíbor kasvirág (6), Győrújfalu(2), kasvirág gyógyhatása (1), tavaszi kankalin (1), orbáncfű (3), ehető vadnövények (1), kerek repkény (1), EUROPAM (3), csipkebogyó fogyasztása (1), vízhajtó gyógynövények (1), Sudár birtok (5), Pannonhalmi Főapátság (4), kakukkfű gyógyhatásai (1), Herbária (4), citromfű (1), illóolaj (2), fecskefű (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövény feldolgozás (4), MATE (2), szárítmány-előállítók (1), kamilla gyűjtése (1), orvosi macskagyökér (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

A teakészítés szabályai
A teakészítés szabályai
Aromaterápia
Aromaterápia
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

év tanyája (1), fertőtlenítés (3), ültetvénytelepítési támogatás (1), illatos ibolya (1), zamatos turbolya (2), Gyógyfű Kft Sóskút(1), gyógynövény (7), Naturland(4), étrend-kiegészítő (2), Ürmös Porta (2), megfázás (1), köptetők (1), kukoricabibe (1), kasvirág (1), Nyílt nap(1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), Szent István Egyetem (1), szaporítóanyag előállítás (1), homoktövis fogyasztása (1), kiállítás (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), GYSZT szakmai nap (1), galagonya felhasználása (1), fitoterápiás tanácsadás (1), Nagy Balázs (1), Nagy István (2), OMÉK (3), galagonya gyógyhatásai (1), nyitott birtok (1), Herbamesék (1), fenyő (1), golgotavirág (1), komló (1), biztonságos gyógynövénytea-fogyasztás (1), Felsőoktatási szakképzés (3), kamilla(2), pettyegetett tüdőfű (1), támogatás (1), felfázás (1), kender (2), levendula (2), tanfolyam (1), Szentes (1), gasztronómia (1), Mecsek Tea(2), mezei zsurló (1), plakátpályázat (2), tarackbúza (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), Herbária termékek (1), kökény (2), Herbária Zrt. (1), főzet (1), filmforgatás (1), tőzegáfonya (1), tavaszi gyógynövények (3), koronavírus (1), homoktövis gyógyhatásai (2), Pannonhalmi Levendulanapok(1), felsőfokú gyógynövény-technológus (1), gyermekláncfű(3), forrázat (2), homoktövis készítmények (1), év gyógynövénye (7), Szőke András (1), aranyvessző (1), Herbária története (1), galagonya (2), medvehagyma szedés (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), Sudárné Boros Erzsébet (2), fitoterápia (1), Gyógy- és Aromanövények Tanszék (1), szamóca (1), csalán (3), 70 éves Herbária (1), Gyógyfű Kft teák (2), bíbor kasvirág (6), Győrújfalu(2), kasvirág gyógyhatása (1), tavaszi kankalin (1), orbáncfű (3), ehető vadnövények (1), kerek repkény (1), EUROPAM (3), csipkebogyó fogyasztása (1), vízhajtó gyógynövények (1), Sudár birtok (5), Pannonhalmi Főapátság (4), kakukkfű gyógyhatásai (1), Herbária (4), citromfű (1), illóolaj (2), fecskefű (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), gyógynövény feldolgozás (4), MATE (2), szárítmány-előállítók (1), kamilla gyűjtése (1), orvosi macskagyökér (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Györgytea - Pharmaherb Kft.
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra
ESBANA/IFC Group Kft.
Héjjas Kertészet
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
Mezőprodukt Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
KarinaPlant Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Mecsek-Drog Kft.
Pannonhalmi Főapátság
AgroPerfekt
Sudár birtok
Herbária Zrt.
Fitodry Kft.
Gyógyfű Kft.
dm Kft.
CIG Production Kft.
Dóczi Ferenc Krisztián