Válasszon magyar gyógynövényt!
Az igazi mindig a hazai!

ÜDVÖZLET

Tisztelt Látogatónk!

Szeretettel köszöntjük a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács megújult honlapján! 
A Gyógynövény Szövetség 1992- ben alakult, 1996-ban kapta meg a Terméktanácsi kinevezést. A szervezet célja a megnyilvánuló érdekek feltárása, egyeztetése és harmonizálása, a szakmai érdekek megfogalmazása és összefogása a gyógynövény vertikum területén működő valamennyi gazdálkodó szervezet, természetes jogi személy, illetve ezek szerveződései között, akik gyógynövény termesztéssel, gyűjtéssel, felvásárlással, feldolgozással és kereskedelemmel foglalkoznak, gyógynövényekből készített termékeket állítanak elő, illetve forgalmaznak. A Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) célja továbbá, az ezen területen tevékenykedő magánszemélyek, egyetemi oktatók és szakemberek összefogása.

TAGJAINKNAK

Gyógynövény-gyűjtéssel, -termesztéssel, -feldolgozással, vagy gyógynövény-minősítéssel foglalkozik, de még nem tagja a Gyógynövény Szövetség és Terméktanácsunknak?

Regisztráljon, és értesüljön elsőkézből az ágazatot érintő legfrissebb hírekről, jogszabályi előírásokról, kapjon megbízható forrásból származó tanácsot a felmerülő kérdéseivel kapcsolatban!

AKTUALITÁSOK

Nemzetközi Illóolaj Konferencia Magyarországon
Balatonalmádiban rendezik meg idén az 54. ISEO konferenciát szeptember 8-11. között
Újabb növényvédőszer kapott engedélykiterjesztést gyógy- és fűszernövény kultúrákban
Továbbra is nagy igény van a gyógynövény kultúrákban engedélyezett készítményekre.
Borsosmenta, az év gyógynövénye 2024-ben
A borsosmenta egyike a legismertebb és legnépszerűbb gyógynövényeknek. Indikációs területeinek egy része - gyomorerősítő, emésztést segítő- már régen is megegyezett a mai modern alkalmazási javallatokkal. Hatékonysága és sokoldalúsága révén nem véletlen, hogy 2024-ben a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya a borsosmentát választotta az év gyógynövényének.
Elkészült a nutrivigilancia.hu weboldal
Előrelépés az étrend-kiegészítők még biztonságosabb alkalmazásában

GYÓGYNÖVÉNY-KATALÓGUS

Katáng
Katáng
Cserszömörce
Cserszömörce
Citromfű
Citromfű
Lestyán
Lestyán

TUDÁSTÁR

Legfrissebb cikkek

Nyugtató hatású gyógynövények
Gyógynövények a stressz, szorongás kezelésére.
Bőrápolás gyógynövényekkel télen
Használjunk gyógynövényeket bőrünk egészségéért a hideg téli napokon is.
Gyógynövénytea kisokos
Kérdések és válaszok a gyógynövényteákról
Ehető vadnövényünk a kökény
Tavasszal erdőt-mezőt járva elsőként nyitja virágait a kökény, ősszel pedig terméseitől kéklik a határ. Közismert és gyakori növény Európa-szerte, de mégis kevesen ismerik, milyen sokoldalúan felhasználható.

Népszerű címkék

Pannonhalmi Főapátság (4), fitoterápia (1), galagonya felhasználása (1), gyógynövény (7), golgotavirág (1), CBD (2), Szentes (1), levendula (2), medvehagyma szedés (1), tea (2), nyugtató gyógynövény(1), forrázat (2), év gyógynövénye (7), Mecsek Tea(2), aranyvessző (1), gyógynövénygasztronómia (1), koronavírus (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), megfázás (1), MGYT (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), 70 éves Herbária (1), immunerősítés (1), filmforgatás (1), felfázás (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbamesék (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), tarackbúza (1), kiállítás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), kökény (2), köptetők (1), főzet (1), Nagy István (2), kamilla gyűjtése (1), illóolaj (2), homoktövis készítmények (1), szamóca (1), tavaszi gyógynövények (3), csipkebogyó fogyasztása (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Nyílt nap(1), citromfű (1), nyírfa (1), orbáncfű (3), fagyöngy (2), szárítmány-előállítók (1), pettyegetett tüdőfű (1), kasvirág gyógyhatása (1), orvosi macskagyökér (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény gyűjtés(6), kamilla(2), támogatás (1), Győrújfalu(2), Sudár birtok (5), kakukkfű gyógyhatásai (1), svédcsepp (1), vízhajtó gyógynövények (1), szaporítóanyag előállítás (1), étrend-kiegészítő (1), tavaszi kankalin (1), zamatos turbolya (2), Ürmös Porta (2), fitoterápiás tanácsadás (1), Naturland(4), plakátpályázat (2), év tanyája (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), OMÉK (3), tyúkhúr (1), aromaterápia (2), Agrárminisztérium (2), nyitott birtok (1), csalán (3), Herbária Zrt. (1), Herbária termékek (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), MATE (2), bíborka és a varázsfőzet (1), tőzegáfonya (1), homoktövis gyógyhatásai (2), bíbor kasvirág (6), galagonya (2), gyermekláncfű(3), homoktövis fogyasztása (1), tanfolyam (1), lándzsás útifű (1), gyógynövény felhasználás (1), Herbária (4), kasvirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Fitoherb kft (1), komló (1), kukoricabibe (1), Szőke András (1)
Agrárminisztérium
Emberi Erőforrások Minisztériuma
MAGYOSZ - Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
OGYÉI - Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
MÉKISZ - Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete
ÁNTSZ - Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat
NAK - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Nébih - Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Agrárgazdasági Kutató Intézet
Agrármarketing Centrum
Magyar Díszkertészek Szövetsége
OÉTI - Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet
EUROPAM - European Herb Growers Association
EFSA - European Food Safety Authority
THIE - Tea & Herbal Infusions Europe
EMEA - European Medicines Agency
WHO - World Health Organization
WKF - Wirtschaftsvereinigung Kräuter- und Früchtetee e.V.
ÖKT - Österreichischer Kaffee- und Teeverband

GYÓGYNÖVÉNYES PERCEK

Receptek
Receptek
Válasszon magyar gyógynövényt!
Válasszon magyar gyógynövényt!
A fenyő, mint gyógynövény
A fenyő, mint gyógynövény
Mire jó a homoktövis?
Mire jó a homoktövis?

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Leggyakoribb kérdések

Mely cégek foglalkoznak gyógynövény felvásárlással ma Magyarországon?
Hogyan történik a gyógynövények felvásárlása?
Megfázásra milyen teát igyunk?
Hol foglalkoznak gyógynövény termesztéssel és feldolgozással Magyarországon?

Leggyakoribb témák

Pannonhalmi Főapátság (4), fitoterápia (1), galagonya felhasználása (1), gyógynövény (7), golgotavirág (1), CBD (2), Szentes (1), levendula (2), medvehagyma szedés (1), tea (2), nyugtató gyógynövény(1), forrázat (2), év gyógynövénye (7), Mecsek Tea(2), aranyvessző (1), gyógynövénygasztronómia (1), koronavírus (1), Győrújfalu Sudár-birtok(1), megfázás (1), MGYT (2), ültetvénytelepítési támogatás (1), galagonya gyógyhatásai (1), Gyógy- és fűszernövények szak (1), 70 éves Herbária (1), immunerősítés (1), filmforgatás (1), felfázás (1), Pannonhalmi Levendulanapok(1), Herbamesék (1), dr Kóczián Béla ügyvezető (1), tarackbúza (1), kiállítás (1), Gyöngyösi Károly Róbert Campus (2), gyógynövény feldolgozás (4), kökény (2), köptetők (1), főzet (1), Nagy István (2), kamilla gyűjtése (1), illóolaj (2), homoktövis készítmények (1), szamóca (1), tavaszi gyógynövények (3), csipkebogyó fogyasztása (1), Felsőoktatási szakképzés (3), Nyílt nap(1), citromfű (1), nyírfa (1), orbáncfű (3), fagyöngy (2), szárítmány-előállítók (1), pettyegetett tüdőfű (1), kasvirág gyógyhatása (1), orvosi macskagyökér (1), Kocsis Julianna fitoterapeuta (1), gyógynövény gyűjtés(6), kamilla(2), támogatás (1), Győrújfalu(2), Sudár birtok (5), kakukkfű gyógyhatásai (1), svédcsepp (1), vízhajtó gyógynövények (1), szaporítóanyag előállítás (1), étrend-kiegészítő (1), tavaszi kankalin (1), zamatos turbolya (2), Ürmös Porta (2), fitoterápiás tanácsadás (1), Naturland(4), plakátpályázat (2), év tanyája (1), Sudárné Boros Erzsébet (2), OMÉK (3), tyúkhúr (1), aromaterápia (2), Agrárminisztérium (2), nyitott birtok (1), csalán (3), Herbária Zrt. (1), Herbária termékek (1), Gyógyfű Kft Sóskút(1), MATE (2), bíborka és a varázsfőzet (1), tőzegáfonya (1), homoktövis gyógyhatásai (2), bíbor kasvirág (6), galagonya (2), gyermekláncfű(3), homoktövis fogyasztása (1), tanfolyam (1), lándzsás útifű (1), gyógynövény felhasználás (1), Herbária (4), kasvirág (1), Herbamesék Egészségmegőrző Kert (1), Fitoherb kft (1), komló (1), kukoricabibe (1), Szőke András (1)

KÉRDÉSE VAN?

Ha még nem Szövetségünk tagja, regisztráljon, ha pedig már tagjaink között tudhatjuk Önt, jelentkezzen be, és tegye fel kérdését Szövetségünk tagjainak! Tagjaink között okleveles és minősített szakértők adnak választ a legfontosabb tudnivalókra!

Dóczi Ferenc Krisztián
Herbária Zrt.
Györgytea - Pharmaherb Kft.
Sudár birtok
Pannonhalmi Főapátság
KarinaPlant Kft.
NATURLAND Magyarország Kft.
Gyógyfű Kft.
Mecsek-Drog Kft.
MATE, Gyógy- és Aromanövények Tanszék
dm Kft.
Mezőprodukt Kft.
CIG Production Kft.
Fitodry Kft.
Mohos Gyógynövény Lepárló
Héjjas Kertészet
AgroPerfekt
Pálóczy Gyógynövény Manufaktúra